Glamour napok 2018 tavasz – szerzemények

Idén volt az első Glamour nap, amin …. [dobpergés] …. nem vettem körömlakkot! Bizony, egy darabot sem! 😀

Az idei vásárlónapokat nagyon tudatosan, és viszonylag gyorsan lebonyolítottam:

Fél órát szántam a Dm-re és a Rossmannra, ahol ugyan nem szereztem be mindent, ami a listámon volt, de a legfontosabb (és legnagyobb akciós) termékeket sikerült. Így lett egy Rimmeles szemhéjpalettám, aminek beleszerettem a színeibe és jól is tudok vele dolgozni, illetve megvettem a szokásos hajfesték utánpótlásom. Idén váltottam a Palette Deluxe helyett az Intensive Color creme-re, és a nugát ill. trüffel színt hoztam haza (nem tudtam dönteni melyik legyen :D). Ezen kívül megvettem a Garnier sima micellás vizét, ami pár éve a hatékony sminklemosóm, az Essence körömlakklemosó kakukktojás – simán akciós volt a Rossmannban. Vettem még ezen kívül pár kevésbé mutatós női dolgot, Veet szőrtelenítőt, egy X-epil eldobható borotva csomagot, stb.

 

Egy másik nap a ruhás boltokat vettük célba és végül a C&A-ban már a boltjárás végén észrevettem ezt a farmerruhát, ami nagyon megtetszett – az árát kicsit sokalltam (8990 Ft), de évek óta szerettem volna egy ilyet, és azóta már volt rajtam és nem bántam meg kicsit sem 😀

A balerinaszerű ‘surranó’ Tesco F&F-es, memóriahabos talpa van, és nagyon könnyű – ahogy beleléptem a próbánál annyira kényelmes volt, hogy annak ellenére megvettem, hogy sötétkék (fekete cipőket szeretem). Még nem volt rajtam, de szerintem nagyon kényelmes futkosós cipő lesz.

Végül a H&M-ben is benéztem, próbáltam pár ruhát de valahogy egyik sem volt az igazi – vagy nem volt méretben, vagy túl nagy volt a kivágása, végül vettem egy basic pólót, aminek kis érdekessége a pöttyök az anyagán. (Volt belőle rózsaszín is, és 2990 Ft-ba került).

Nekem idén ennyi volt a Glamour napok – a Joy napokról is már tájékozódtam, kinéztem, hogy érdemes lesz Tom Tailor parfümöt venni, mert féláron lesz – szóval most várom mikor jelenik meg a májusi Éva, hogy a mellécsomagolt (remélem így lesz :D) Joy kuponfüzetre lecsapjak.

Nektek milyen volt ez a hétvége? Vettetek valamit, vagy inkább kimaradtatok az őrületből?

Reklámok

3 hozzászólás

  1. Én is pont a napokban vettem fekete helyett sötétkéket, csak cipő helyett sportmelltartóban. 😀
    Az a szemhéjpaletta tényleg szépséges!

    Kedvelés

Mi a véleményed?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s