Glamour napok 2018 tavasz – kívánságlista

Az idei tavaszi Glamour napok 2018. április 12-15. között lesz, ismét lesz egy nulladik nap – április 11-én, amikor már mehetünk a Rossmannba, és a Dm-be beváltani a kuponjainkat.

glam1804

Már egy ideje észrevettem, hogy egyre kevesebb kupon kerül bele a füzetbe – pl. a Dm kínálatából hiányolom az Alverdés kupont, ill. a Balea és a Trend it up termékekre is jól jönne egy-egy. A legtöbb dolgot idén is a Rossmannból tervezem beszerezni, mert a vásárlás végösszegi 10%-os kupont is lehet használni a fix kedvezményeken kívül. Amúgy az eltelt évek alatt szépen letisztult, hogy miket szoktam venni ilyenkor – ezért akik rendszeresen olvasni már unalomig ismert lesz a listám, néha szoktam egy-egy újdonságot kipróbálni, de szerintem idén csak a jól bevált termékeket fogom megvenni.

DM

  • Palette hajfesték – 50% – most váltani fogok, mert a P. Deluxe, amit évek óta használok egyre hatástalanabb volt a hajamon. Pár hét múlva már kezdett kikopni, ezért barátnői ajánlásokra megvettem múltkor a P. Intesive Color Cremejét és sokkal hatásosabb és szebb színt eredményezett! Egy hátránya, hogy külön tégelyben kell kikevernem – a P. Deluxenál tetszett, hogy csőrös tubusban összeráztam a hozzávalókat és csak rá kellett nyomni a hajra és kézzel eloszlatni.
  • Maybelline – 50% – egy új szemhéjpaletta. Évek óta a szintén Glamour napokon beszerzett The nudes és a The blushed nudes színeit használom, idén szeretnék helyettük egy újat. Más sminkterméket nem veszek, mert még két használatlan szempillaspirálom is áll, ill. több szemceruza, rúzsokról és ajakbalzsamokról nem is beszélve 😀 Bár pár hete kidobtam két régi vörös rúzst, amit nem is használtam, ill. már tényleg évek óta megvoltak.
  • Garnier – 50% – micellás víz, a rózsaszín ‘sima’ micellás víz már évek óta bevált, most tartok egy flakon negyedénél, ezért tartaléknak szeretnék most beszerezni egyet.
  • Dove – 25% – dezodor – a legjobb évek óta, sőt észrevettem, hogy a sima, sötétkék kupakos a legtartósabb rajtam, a többi gyengébb amiket próbáltam.

Rossmann + 10%

  • Colgate – 50% – fogkefékre, 30% – fogkrémekre
  • dekorkozmetika – 25% – egy új Essence ecsetre fáj a fogam, de ezzel elvileg bármilyen más sminkterméket lehet venni, amire nincs külön kupon
  • Garnier – 30% – meg fogom nézni hol olcsóbb éppen a micellás víz, mert néha jobban megérte így 40%-al a R-ban, mint a Dm-ben az 50%-os kuponnal. 😉
  • Isana – 25% – nem nagyon használok Isana termékeket, de lehet egy tusfürdőt választok a kínálatból
  • Maybelline – 40% – ugyanaz áll, mint a Dm-nél – itt is 50% a kedvezmény, majd megnézem a kínálatot
  • Listerine – 25 %
  • Sally Hansen – 50% – még mindig nem vettem semmit ettől a márkától, de már tavaly is szemeztem a fedőlakkjaival, ha lesz a kínálatban akkor lehet megveszek egyet, mert elég jókat írtak róla a Krémmánián. Viszont elégedett vagyok az Avon Mark fedőlakkal is, ami akcióban 600-700 Ft-ért kifogható 😉
  • Rimmel – 50% – körömlakkjai a kedvencem, biztos elcsábulok idén is 😀
  • Sensodyne – 30% – fogkrém
  • Tom Tailor – 25 % – ennek megörültem, mert párom is ilyet használ, ill. nekem is megtetszett a múltkor egy másik TT illat 🙂 Emiatt időben megyek a boltba 😉
  • Veet – 50% – szokásos szőrtelenítő krém, bár a Mülleres is bevált – felváltva használom őket.
  • X-Epil – 25% – eldobható borotváikat szoktam használni, most ez is jól jön.

Minden más:

Ruhás kupon közül a bejáratott C&A, H&M, F&F az esélyes, illetve a sportcipőket megnézem a Hervisben, Playersroomban – mindre 20% jár. Tescoban is beváltok majd pár kupont, Colgate itt is akciós, ill. a ruhák közül is szoktam találni nekem valókat. Ezen kívül a Praktiker lesz még hasznos, ide is 20% kedvezmény van.

A vásárlásokat igyekszem majd minimalizálni és max két nap alatt letudni – egy kör a drogériákban a 0. napon, és egy újabb hétvégén a bevásárlóközpontokban (amik a H&M kivételével) egy helyen vannak szerencsére 😀

Ti mentek vásárolni? Mi van a kívánságlistátokon?

 

Reklámok

4 hozzászólás

  1. A Palette-ek közül tényleg az Intensive Color Creme a legjobb, én is már évek óta azt használom. 🙂 Nekem különösen tetszik, hogy tálkában kell kikeverni, mert így (miután kivágtam a flakont), szinte az utolsó cseppig felhasználható a termék.

    Kedvelés

  2. A Rossmann dekorkozmetikai kuponja se Essence, se Catrice termékekre nem váltható be..Ez az egy kupon miatt vettem meg az újságot, hiszen minden évben ezzel vásároltam a legtöbb dolgot.Viszont a kupon apró betűs részébe ügyesen elrejtették, hogy ezekre nem vonatkozik már.

    Kedvelés

    • Ohhhhh, köszönöm, hogy megírtad! 😦 Hát ez elég szomorú. Évről évre egyre kevesebb dologra lehet beváltani őket! 😦

      2018. április 3. 21:32 Dori's Corner írta, :

      >

      Kedvelés

Mi a véleményed?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

w

Kapcsolódás: %s